Őrző védők, schnauzerek, molosszerek
ARCHÍV! - A farkasölő sárhegyi
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Stefan Siman  |  2009. június 27.

A farkasölő sárhegyi

Az elmúlt évtizedekben a Balkánon lezajlott változások a származás és kialakulás tekintetében földrajzilag erről a vidékről származó kutyákat is érintették. Ez meglehetősen nehéz feladat elé állította a kutyafajtákat felügyelő nemzetközi szervezet, az FCI adminisztrációs munkáját is. Ennek hátterében főként a pénzügyileg indokolt egy ország - egy kutyás szövetség gyakorlatuk áll, amit több mint felkészületlenül ért Jugoszlávia darabokra törése.


Ennek hátterében főként a pénzügyileg indokolt "egy ország - egy kutyás szövetség" gyakorlatuk áll, amit több mint felkészületlenül ért Jugoszlávia darabokra törése.

A Balkánon használatos és honos pásztorkutyák kialakulása egyes kutatók véleménye szerint közel 2000 évre vezethető vissza. A területre ez időben érkező bevándorló népcsoportoknak a magukkal hozott kutyái között szép számmal akadt nagytestű, erős, az ember és haszonállat védelmét egyformán jól ellátni képes kutya. Ezeknek az ősei, mint sok más hasonló, európai fajta esetében is, feltehetően a tibeti masztifok lehettek. Mások véleménye szerint önmagában az ezekkel a kutyákkal szemben támasztott elvárás is elegendő lehetett ahhoz, hogy az ázsiai irányból érkező bevándorlók kutyáitól függetlenül, Európában is kialakuljon a fajta ősét jelentő kutyatípus. Ugyanis már az időszámítás előtt jelentős állattartás folyt a Balkán vidékén, és Európa más területein is. A nyájat pedig védeni kellett a tolvajoktól, a medvéktől, farkasoktól és egyéb támadóktól. Ehhez pedig nagytestű, erős, bátor és szívós kutyákra volt szükség. Ha pedig a feladat nagyjából ugyanaz, akkor a természetes kiválasztódás és az emberi beavatkozás rásegítése által nagyjából egyforma alkatú és karakterű kutyák alakulnak ki, jönnek létre. További fontos és közös jellemzője ezen kutyafajták kialakulásának, hogy a külső megjelenésre - mint ahogy a hasonló használati kutyák történetében az lenni szokott - az emberek ez esetben sem helyeztek különösebb hangsúlyt. Az igazán jó kutyák egy-egy almából nem neveltek föl többet, mint a 2-3 legerősebbnek, legelevenebbnek a feladatok ellátására legalkalmasabbnak ítélt kölyköt.

20080110_bora_fut.jpg

A sarplaninac kialakulása

Ljubljanában az 1926. szeptember 26-án megtartott nemzeti kutyakiállításon bemutattak egy kutyát, amelyet a mai kinológiai ismeretek szerint sarplaninac fajtájúnak ítélnének a bírák, de akkor kraski ovcar néven szerepelt a kiállítási listán. Ennek oka az, hogy a korabeli szakemberek sokáig összekeverték a Kras-medence és a Sar Planina (Sar-hegység) vidékéről származó kutyákat. Az első hivatalos fajtaleírás már az 1930. évben elkészült, és 1939-ben az FCI bejegyzett egy kutyafajtát illyr juhászkutya néven. Ekkor ugyanis még nem tettek különbséget a mai sarplaninac és a karszti juhászkutya között - ami valószínűleg egy és ugyanazon kutyát jelenti ma is, csak Jugoszlávia felbomlását követően a horvátok is magukénak akarták tudni ezt a fajtát. Az FCI, áldást adva a dologhoz, "csinált nekik" egyet - mivel mégiscsak jobb két fajta után pénzt beszedni, mint egy után... A kutyafajta hivatalos neve azonban már korábban, 1956-ban lett sarplaninac. A névválasztás azért esett az akkori Jugoszláviának Albánia felé eső, Koszovó és Macedónia között húzódó hegycsoport, a Sar Planina nevére, mert ezen a területen fordult elő, itt használták a legnagyobb számban ezeket a kutyákat. A hegyvonulat közel 100 km hosszú, és jó néhány hegycsúcsa magasabb mint 2500 méter. Mindez érthető módon eleve az egyik meghatározójává vált az ezen földrajzi és éghajlati viszonyok között kialakuló kutyafajta anatómiájának. Csak a jó kondícióban lévő, erős csontozatú, a zord időjárást jól bíró, nedvességgel és hideggel szemben védelmet nyújtó bundázattal, tömör alsó és felső szőrzettel rendelkező kutyák maradtak életben. Ezért például a mai sarplaninac fedőszőrzetének szálai teljesen más szerkezetűek és minőségűek, mint az aljszőrzet szálai. A felsőről a víz lecsurog, mert a nedvességszívó tulajdonsága közel nulla, ezért az alsó szinte teljesen száraz marad, ami által szélsőséges időjárási körülmények között is folyamatosan megmarad a hőszigetelő képessége. Ennek köszönhetően ezek a kutyák az északi szánhúzókhoz hasonlóan órákig képesek a hóban heverni, vagy a hóesés által teljesen behavazott állapotban mozdulatlanul maradni, úgy, hogy csak a szemük és az orruk marad összeköttetésben a külvilággal, anélkül, hogy fáznának, vagy a nedvesség a bőrükig tudna hatolni. A II. világháborút követően az akkori Jugoszláviában céltudatosa, állami irányítással beindították a Sar Planina vidékéről származó kutyák fajtatiszta tenyésztését, mert a katonaság és a rendőrség felfedezte ennek a fajtának a kiváló tulajdonságait. Ezzel további előnyöket szerzett a fajta, ugyanis lehetőség teremtődött a csípődiszplázia-szűrésre, a tenyésztői munka állatorvosi ellenőrzésére és hozzáértő szelektálással a pozitív tulajdonságok céltudatos fejlesztésére. A '60-as években folyó, állami ellenőrzéssel végzett tenyésztés kiselejtezte a félős kutyákat, az anatómiai hiányosságokat, ezáltal kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a természetes és a tudományos alapokon végzett szelekció arányos összevonásával a fajta minőségi fejlődésen menjen keresztül. 1970-ig tilos volt a fajtatiszta kutyák kivitele Jugoszláviából, ezáltal nem vált ez a kutyafajta divatossá, amivel nagymértékben csökkent a beltenyészetre és túltenyésztésre való esélye.

A nyájt őrző, védő

A Sar Planina ritkán lakott hegyvidék, amely a mai napig viszonylag nagy területeken mentes maradt az emberi természetromboló és civilizációs behatásoktól. A területen élő emberek évezredek óta foglalkoznak nomád és félnomád állattartással, amelyhez mindig is elengedhetetlenül szükségük volt két egymástól jól elkülönített feladatot ellátó kutyatípusra. Az egyik az állatok terelésében, a hegyi legelőkön való mozgatásban segítette a munkájukat, a másik pedig az embert és állatot egyaránt képes volt megvédeni a támadásoktól. Ez utóbbi, a nyájat őrző kutyák típusa az őrzés stratégiája szempontjából szintén két csoportra osztható. Az egyik - ez főleg a síkvidéken legeltetőknél alakult ki - az, hogy a kutyák elvegyülnek a nyájban, és belülről rontanak ki, a nyáj és a támadó közé állva elriasztják, vagy ha ez nem elég, akkor elkergetik a támadót. A másik - ez főleg a hegyvidéken elterjedt módszer -, hogy a legelő jószágcsoportnál magasabban elhelyezkedő, a terület folyamatos figyelésére alkalmas pontot keresnek maguknak a kutyák, ahonnan hamar észrevehető a támadó közeledése, és vészhelyzet esetén annak mozgásirányát a nyáj felé villámgyorsan lezárják, majd elkergetik, esetleg szükség szerint felveszik vele a küzdelmet, és megölik. A sarplaninac az eredeti származási helyén ennek az utóbbi őrzési stratégiának a legjobb mintapéldánya. Ezért is érthető, hogy a fajtaspecifikusnak mondható méretbeli és fizikai tulajdonságok, a rendkívül erős fogazat, a sűrű és tömör szőrzet elengedhetetlen és az életben maradást biztosító tulajdonsága ezeknek a kutyáknak. További sajátos jellemzője még a sarplaninacnak a nagyfokú önállóság. A Szerbia déli részén élő pásztorok ugyanis a teljes önállóságot is elvárták a kutyáiktól: a kutyákat nem uszították a támadókra, erre nem tanítottak be parancsszavakat vagy jelzéseket, de amelyik kutya magától nem tudta eldönteni, hogy mikor, milyen helyzetben mi a helyes cselekvés, az vagy elpusztult a tévedése következtében, vagy nem tartották a pásztorok alkalmasnak arra, hogy mellettük maradjon és szaporodjék. A sarplaninac ezen tulajdonságának kifejlődését az is erősítette, hogy a területen az emberek nemegyszer teljesen a kutyákra bízták egy-két napra az állatok őrzését, és ilyen élethelyzetben csak a helyes döntésekre képes egyedek tudták a feladatukat helyesen elvégezni. A fentieknek megfelelően a jó sarplaninac egyértelműen meg tudja különböztetni, hogy ki tartozik a nyájhoz, és ki az idegen. A hegyi pásztorok ezt a mai napig azzal érik el - anélkül, hogy hallottak volna szocializációs fázisról vagy olvasták volna Ray Coppinger tanulmányát a szenzibilis korú kutyák agyának fejlődéséről -, hogy már hathetes koruktól beteszik a kölyök kutyát a nyáj állatai közé. Ezzel a kutyakölykök elfogadják pl. a birkákat falkatagoknak, ami egyben később azt jelenti, hogy a védelmükbe is veszik. A pásztorok a megfigyeléseikre alapozva tudatában vannak annak, hogy amit a kutya kölyökkorában megismer (ember, állat, tárgy, hang, terület stb.), azt egyszer és mindenkorra védeni valónak, amit pedig nem ismer meg, azt veszélyforrásnak tekinti, s ennek megfelelően mindig gyanakodva fogja figyelni. A kutyákhoz nem értő, de azokat örökölt, modern pásztorok esetében ezért fordulhat elő, hogy pl. amikor a birkák közé néhány kecskét is bevesznek, akkor számukra érthetetlen módon ezeket a kutyák vagy kiűzik a nyáj mellé, vagy nem védik meg semmitől sem. A fentiekhez hasonlóan alakul a sarplaninac viszonya a gyerekhez is. Amelyik gyerekkel a kutya együtt nevelkedett fel, azzal rendkívül szeretetteljes viszonyt alakít ki. Idegen gyerekekkel zemben viszont bizalmatlan, és előfordulhat, hogy a családhoz tartozó gyereket védeni akarja annak iskolatársaival vagy barátaival szemben. Ajánlott tehát ezt figyelembe véve a szülőknek megfelelő óvintézkedéseket tenni, a gyerek társasági körét célirányosan megismertetni a kutyával, megelőzve ezzel az esetleges félreértéseket és az ebből kialakulható baleseteket. A sarplaninac nem tűri, hogy idegen ember megismerkedési kontaktusfelvételt kezdeményezzen vele, és a gazdi hozzájárulása nélkül simogassa vagy fogdossa. Pedig a kinézetre jámbor és unatkozó, hatalmas szőrcsomónak tűnő állat szinte vonzza az ismerkedni vágyókat. A dolgot az teszi még veszélyesebbé, hogy a kutyák nagy részénél jól működő és differenciált előjelző testbeszéd-jelek adása ennek a fajtának nem jellemzője. Nincs elfordulás, ásítás, morgás; a csillapító szignálokat és a stressz testbeszéd-jeleit ilyen helyzetekben szinte teljesen mellőzi, az apró, rövid jeleket pedig csak a gyakorlott szemű szakember képes észrevenni. Amikor a kutya úgy ítéli meg, hogy számára sok vagy túlzott mértékű az idegen közeledése, akkor egy pillanat alatt teljes erőbedobással képes a felé közeledőt elijeszteni vagy letámadni.

sarpl02.jpg

A sarplaninac ma

Érdekességként meg kell említeni, hogy a sarplaninac testméretéhez arányítva nem igényel különösen nagy mennyiségű, vagy különleges összetételű táplálékot. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a fajta a kialakulása során folyamatosan olyan közegben élt, ahol alkalmazkodnia kellett a helyi, jobbára szűkös és szegényes adottságokhoz. A hegyi pásztorok mindennap kenyér és tej keverékével, sajttal, valamint időnként a saját szükségletükre leölt, esetleg kényszervágott állat belsőségeivel és maradványaival etették és etetik ma is a kutyáikat. A nem eredeti környezetből származó, már generációkon keresztül kutyatáphoz szokott egyedek utódai természetesen szívesen eszik a minőségi tápok valamelyikét. A táp megválasztásánál ajánlott az állati eredetű fehérjében szegényebb változatokat előnyben részesíteni. A helyes táplálás mellett szintén fontos egészségügyi tényező, hogy ez a nagytestű, izmos állat megfelelő mozgást igényel. Bár első ránézésre azt a benyomást kelti, hogy csak egész nap kényelmesen szundikál, nem szabad elfelejteni, hogy a származási helyén a nyájjal együtt naponta igen nagy távolságot tett meg, ráadásul meglehetősen nehéz terepviszonyok között. Ehhez még hozzájárul az is, hogy amikor a nyáj nem mozdul, a Sarplaninac időnként minden utasítás nélkül járőrözni kezd az állatok körüli dombokon, még néhány többletkilométert begyűjtve. Különösen a fiatal, fejlődésben lévő és nagyobb mozgásigényű kutyáknak ajánlott a napi többszöri séta és mozgás, a felgyülemlő energia levezetése céljából, megerősítve azt az általános szabályt, hogy az unatkozó kutya a legrosszabb kutya. A kan és a szuka közötti különbség küllemre és karakterre egyaránt meglehetősen szembetűnő. A kanok jelentősen nagyobb méretűek és testsúlyúak. A szukák kisebbek és vékonyabbak. A pásztorok megfigyelései szerint a szukák a jobb őrzők, akik többet mozognak és figyelnek, a kanok inkább tartalékolják az energiájukat a harci helyzetekre. Ebből következően a szukák hajlamosabbak a jelző ugatásra, amit nem árt figyelembe venni annak, aki olyan helyen akarja tartani a kutyát, ahol zavarhatja a szomszédok nyugalmát. A sarplaninac a későn érő fajták közé tartozik: átlagosan négyéves korát követően alakul ki a végső formája és jelleme. Idősebb korára az esetek többségében teljesen egyéni temperamentumot fejleszt ki, amit korrigálni vagy befolyásolni átlagon felüli módon nehéz, de nem lehetetlen. Ennek a kutyafajtának határozottan szükséges, hogy viszonylag nagyméretű kertben vagy udvaron legyen a helye, ahol szabadon mozoghat, és önmaga döntheti el, hogy mikor hol tartózkodik. Tapasztalatok szerint a házba való bejárását megtiltani felesleges, mert nem szívesen tartózkodik bent a zárt térben, viszont időnként szívesen keresi az embertársainak közelségét, és szereti ellenőrizni a család hiánytalan létszámát. Nyári melegben árnyékos helyen, hűvös, köves padozaton szeret pihenni; ha ez nincs, akkor magának ás erre a célra alkalmas gödröt, s ha az másnap már nem alkalmas erre a célra, akkor kapar egy másikat. Tehát inkább érdemes megelőző intézkedésekkel megelőzni a kert teljes romba döntését… Bizonyos idő elteltével a sarplaninac a terület védelmet kiterjeszti a szomszédos kertekre is, ajánlott tehát a túlzott jelző ugatás kialakulását nem átlátszó kerítéssel, fallal még időben megoldani. A fajta jellemzőinél fogva ez a kutya nem ajánlott kezdő, tapasztalatlan kutyatartóknak. Nevelése, tanítása nagy türelmet, nyugalmat és harmóniát igényel, és csak a teljes, kölcsönös bizalom szintjén valósítható meg. A következetes és őszinte bánásmódot nagyon meghálálja. Nagyfokú adaptív intelligenciával rendelkezik, és gyorsan tanul, ennek a tulajdonságának köszönhetően a szerb katonaság jelenleg is használja speciális feladatokhoz munkakutyaként, de a megszokott rendőrkutya-kiképzéstől eltérő módszerekkel előkészítve. A sarplaninac egyáltalán nem vakon és gépiesen engedelmeskedő kutya: csak akkor hajtja végre az ember utasításait, ha azok értelmét felismeri, és az embert elfogadta falkavezérének. Amennyiben ez a kettős elvárása nem teljesül, akkor önállóan dönt és cselekszik, ami nem minden esetben esik egybe a gazdi vagy a környezet elképzeléseivel és elvárásaival. Az is előfordulhat, hogy úgy dönt, átveszi az ember-kutya közös falka irányítását, mert úgy érzi, hogy a családban nincs elegendő erő, a falkavezér szerepét nem tölti be megfelelően az, akinek kellene. A sarplaninac egyáltalán nem ismeretlen a vajdasági, korábban vagy ma is állattartással foglalkozó magyarság körében sem. A vajdasági magyarság körében a kutya fajta elnevezése sárhegyi. Annak eldöntése, hogy ez mennyire köszönhető a magyarul nem könnyen kiejthető és félreértésre okot adható szótagot tartalmazó eredeti elnevezésnek, és mennyire a hegység nevének magyarra történő lefordításának, inkább a nyelvészek feladatkörébe tartozik. Aki azonban a Vajdaságból kíván beszerezni ilyen kutyát, annak nem árt előtte alaposan tájékozódni a sárhegyi kutyákat ismerők között.

Mit hozhat a sarplaninacnak a jövő?

Jelenleg egyértelműen nyomon követhető a sarplaninac fajtán belüli, két különálló csoport egyre nagyobb elkülönülése: az egyik az eredeti, pásztorok által használt, autentikus izvorni, a másik a településeken házőrzésre vagy kifejezetten kiállításra tenyésztett urbanski típus. A pásztorkutyáknak a sarplaninac által képviselt vonala számára a fajta néhány nyugat-európai kedvelője a jövőre nézve jó alternatívát lát abban a tényben, hogy lassan, de megállíthatatlanul egyre nagyobb népszerűségnek örvend a biohús fogyasztása, és a fokozatosan emelkedő igényeket csak a haszonállatok tartási körülményeinek megváltoztatásával, az ún. extenzív állattartással, lehet biztosítani, vagyis egyre több jószágot kell tartani a korábbi, tradicionális körülményeknek a mai modern mezőgazdasági technológiával ötvözött módszereivel. Ezeknek a biogazdaságok az állatait ugyan kevés valószínűséggel támadják meg medvék vagy farkasok, zsiványokból azonban most is van éppen elég, így a legelőkön legalább részfeladatokat kaphatnak azok a kutyafajták, amelyeknek kromoszómáiba évszázadok vésték bele az ember szolgálatának, a hűséges őrzésnek, védelemnek genetikai kódját.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

KEVERÉK KUTYUS AJÁNDÉKBA! Kedves, aranyos, ragaszkodó, 10 hónapos keverék schnauzer kan kutyus szerető gazdát keres. Szereti, ha simogatják és beszélnek hozzá, nagyon figyel! Kertes házban lakik, de bejár a lakásba is, egész télen-tavasszal lakásban lakott, szobatiszta, lakásban is tartható. Szeret sétálni, kutyákkal jól megvan, egy kan német juhásszal lakik. A macskákat is szereti. 06-30/439-4446,06-30/600-6613. rock.josefina@gmail.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)